A végső tehetetlenség, mint jó megoldás!
Voltál már úgy, amikor már semmi remény nem volt, annyira eljött a “vég”?!
Amikor végképp tehetetlennek érzem magam, és valóban nincs semmi remény, koncepció és kiút az adott helyzetből. Valamiért olykor keresem az ilyen helyzeteket, szinte mintha vágyódnék mély, lehetetlen helyzetekre, hogy úgymond a végső megadást megéljem. Ekkor kezdek a legmélyebb jelennel kapcsolatba kerülni. Átérezni a jelen mélységét,tökéletességét és szelíd szerető körülölelését. A legutóbbi Prakash tanítóm elvonulásán összeállt az érzés értelme és mélysége, a fentiek és hogy miért is van ez bennem. A mély tehetetlen érzés, pl. ilyen, ha már tudjuk, hogy biztos meg fogunk halni (Sosem volt ilyenem sajnos, csak meditációban éltem át), vagy egy adott dologgal kapcsolatban már nincs visszaút. Ilyenkor először a végtelen düh tör ránk, elkezdünk mélyen beszélgetni önmagunkkal (nálam legalábbis ez volt), egy igen aktív beszélgetés indul el valakivel belül, vagyis egy párbeszéd folyik idebent. De kivel?
És….., egyszer csak eljön a végtelen nyugalom állapota, az élet mélységes szeretete, amitől nincs jobb, de ezt csak ekkor értem el, amikor valóban véglegesen megadom magamat a helyzetnek,valójában az életnek. Valami kontroll, valami irányítani akarás megadja ekkor egy időre magát, és elkezdődik az élet mélységes értékelése, öröme annak, hogy létezem. Olyan igazi kapcsolatba kerülök önmagammal, mintha mindegy lenne minden és ezért nem is kell gondolkodni. Jöhetnek-mehetnek a gondolatok,nem hat meg. Talán mert már nincs mibe kapaszkodni, nincs rá szükség, nem tudom. Igen, ez az. Ilyenkor nem rángatnak a gondolataim ide-oda, vagy ahogyan a legutóbbi 2017 decemberi felismerésem óta érzékelem: nem a “véleményszemüvegemen” keresztül látom a világot, hanem csak látom a világot. Magát a világot, a csodálatos létezést, és nem a véleményemet mindenfelé ahová csak nézek, legyenek azok pozitívak vagy negatívak!
Szóval, ezért van bennem, hogy keresem a bajt, hogy végleg megadhassam magam a jelen létezésnek. Ne csak időnként lássam/érezzem a valódi énemet és a való világot. Ó édes végső megadás, gyere el! Bízom benne, hogy nem kell a halálon átmennem ennek mélységesebb, maradandóbb, állandóbb tisztaságához. Le kell tenni az én teszem “érzést”, a csinálom-ot, hogy ne keressem tovább a halál misztériumát, mint eszközt… De hogyan?
Ez a mélységes tehetetlenség érzete, illetve amit az kivált és utána jön, végtelen és jóságos,a mindenség szeretete, feltétel nélkül. Erről jut eszembe, hogy sok felébredett ember valami ilyesmin végigmehetett (legalábbis vannak ilyen hasonlóságok), és tudat alatt vélhetően ezért vonzódom ehhez. Nem tudom milyen ez, de amit átéltem ezekben a kis krízisekben és utána, az hív. Pl. Tolle vagy Ramana halál megélése, vagy több lágerekben megvilágosodott ember. De hogyan lehetne ezt valami humánusabb módon elérni?
Azt javaslom próbáld ki (én ezt gyakorlom, nem jutott jobb “eszembe”, persze itt lehetne a masik nagy témám: “Az akarás fogságba ejt” című hosszú beszélgetésbe keveredni. Mindennek megvan a helye, talán volt oka, hogy Buddha 7 évig ült a fa alatt.) azt átélni meditációban, hogy milyen lenne ha tehetetlen helyzetbe kerülsz, nincs tovább! Csak szemlélni ezt az érzést, mint meditációs tárgyat, ha fogalmazhatok ilyen csúnyán. Azt te tudod számodra mik ezek, ahol már valóban semmi megoldás nincs, nincs visszaút és megadod magad! Én a következőt szoktam csinálni:
Képzeld el, hogy ez a nap az utolsó napod! Milyen lenne, ha ez lenne az utolsó napod? Meditálj, kontemplálj (“gondolkodj”) el ezen hosszasan meditációban! Mélységesen éld át! Majd amikor kinyitod a szemed ezzel az érzéssel nézz körül és jöjj-menj egész nap, de NE gondolkodj ezen, csak érezd! Szemléld ezen a szemüvegen keresztül magad egész nap, DE ne sajnáld vagy ne sajnáltasd magad! Ha ez lenne, akkor még él benned a remény, hogy valaki segíthet rajtad! Ha ez lenne, akkor meditációban jobban mélyülj el az érzésben, hogy TEHETETLEN, VÉGÉRVÉNYESEN MEGVÁLTOZTATHATATLAN helyzetben vagy.
Arra kérlek, hogy ennek a megadásával gyere hozzám, amikor együtt meditálunk. Ne keress semmit, ne akarj elérni semmit, ne akarj fejlődni! Csak kérlek légy ott és engedd bele magad, én is erre törekszem veled együtt!
Szeretettel ölellek! Namaste!
0 Hozzászólás